- pánikbetegségek,
- krízishelyzetek,
- allergiás betegségek,
- bőrbetegségek,
- autoimmun betegségek,
- daganatos betegségek,
- depresszió,
- párkapcsolati, családi traumák, halálesetek feldolgozása,
- tanulási problémák, nehézségek, dyslexia, dysgraphia, dyscalculia,
- minden olyan eset, melyek megoldása önállóan újra és újra kudarcba fullad.
Fenti felsoroláson kívül rengeteg egyéb feldolgozatlan esettel is megkeresnek. Ezek jó kiinduló alapjai lehetnek egy terápiás folyamatnak, hisz rajtuk keresztül feltárhatók és megérthetők a problémák mögött rejlő valós okok. Fontos tudni, hogy aktuális problémánk, legyen az betegség, vagy bármilyen zavar csupán következményei egy múltban elszenvedett traumának. Kétségtelen, hogy a legkielégítőbb válaszokat a személyes találkozás adhatja meg kétségeinkre, mégis összeszedtem néhány pontban mindazt, ami meggyőző lehet, eloszlat pár tévhitet, és megmutatja, milyen hozzáállással találkozhatnak a hozzám fordulók:
– Lehet, hogy a módszert választjuk, de igazság szerint épp ahhoz fordulunk, aki segít ráébredni lényegi természetünkre.
– Nincs gyógyítás, nincs ígérgetés. A terapeuta csupán katalizátor szerepet tölt be. A gyógyulás – amennyiben bekövetkezik -, magától beindulhat az egyén elméjének elcsendesedésével, és/vagy az orvosi kezelések hatására. A kondíciók mámorából kijózanodott elme tökéletesen semleges és egységben lévő, mely aspektusból a betegség, sőt a gyógyulás után való sóvárgás is jelentőségét veszíti. Ez az alaptermészetünkre való tökéletes ráhangolódás és bizalom állapota.
– Bármilyen technika, módszer, vagy eszköz, melyet a szenvedéstől való megszabadulás érdekében használunk, vagy gyakorlunk, előkészíti a terepet arra, hogy a tévedései illúziójában élő elme a legkisebb megrázkódtatással legyen képes elengedni akadályozó feltételrendszereit és rábízni magát a természetes, józan intelligenciájára.
– Segítek, de nem gyógyítok. Nem adok azonnal ható, örök érvényű megoldásokat, és nem lehetek okosabb a hozzám fordulók helyzetét tekintve. Ösztönzést, megértést nyújtok, valamint saját tapasztalatomból merítve, biztonságot adó légkörben terelgetem a folyamatot, enyhítve ezzel a krízisben lévő személy kétségbeesését. (A jelenleg hatályos orvosi kezelés törvényileg ezzel nem váltható ki, csupán kiegészítheti, támogathatja azt.)
– Noha az oldódás folyamata már a szakemberrel történő közös munka/gyakorlás alatt elindul, a valódi munka a hétköznapi szituációkban történik és épp ezek a „vizsga”-helyzetek alkalmasak arra, hogy leellenőrizzük, képesek vagyunk-e nézőpontot váltva az ismétlődő viselkedésmintáink helyett újat választani.
– Fájdalmaink, szenvedéseink, betegségeink és kellemetlenségeink, melyek életünk során felbukkannak bármely emberi viszonyunkban, esélyt adnak arra, hogy megfigyeljük benne önmagunkat. Furcsának tűnhet, de épp a legkellemetlenebb helyzetek, a legerősebb fájdalmak a legmarkánsabb mutatói annak, milyen makacsul és mekkora erővel állunk ellen az élet természetesen zajló, teremtő folyamának.
– Ha a terapeutától vagy kívülállóktól várjuk gondjaink megoldását, csalódásban lesz részünk.
– Sokak számára tűnhet nyersnek és kíméletlennek az őszinteség, de csak olyan módon érhetünk el eredményt, ha vállaljuk a szembesüléssel járó kellemetlen érzéseket. Természetesen a leggyengédebb és legfinomabb formában történik a támogató, közös munka, mégis jó tudni, hogy az önfeltáró belső folyamatot döcögőssé, akadozottá teheti, ha nem látjuk be; minél inkább igyekszünk óvatoskodásunkkal megkímélni magunkat a fájdalomtól, azzal még inkább konzerváljuk a félreértéseinkből és tévedéseinkből adódó testi, lelki és szellemi szinten is megjelenő zavarainkat.
– Legtöbben ódzkodnak belátni tévedéseiket, vagy félreértéseiket, pedig ez óriási megkönnyebbülést eredményez. Neveltetéséből adódóan a legtöbb ember számára tévedni, vagy félreérteni valamit, félelmetes és elfogadhatatlan. A félelemtől vezérelt elme bravúros elterelő mechanizmusokat képes kifejleszteni. A terápiás folyamat lényegében ezek felismeréséről, megértéséről és feldolgozásáról szól. (Előnnyel indulhatnak azok a bátor és elszánt önkutatók, akik belátják, a félreértés nem bűn…)
– Gátló érzelmeink feloldásával egyidejűleg a „nincs más választásom” tehetetlensége átfordul a „minden helyzetben van számtalan választásom” szabadságának érzésébe. Sokan csodálkozva számolnak be arról, hogy ilyenkor olyan lehetőségek is bekerülnek a látóterükbe, melyek korábban elkerülték figyelmüket, noha azok végig jelen voltak.
-Mit jelent tehát a címbeli „szabad elme”? Korlátoktól, sémáktól, feltételekhez való ragaszkodásoktól mentes, minden helyzethez rugalmasan alkalmazkodó hozzáállást, életszemléletet. Lényegi természetünk mindannyiunkban közös. Azt sem megteremteni, sem elérni nem lehet, hisz már eleve adott, örök és állandó, soha meg nem szűnik. Ez mindig jelen VAN. Amíg elménk fogalmakból, sablonokból és feltételekből építi fel a világát és ehhez makacsul kötődik, addig a valóság és a képzelt világa közötti ellentmondás zűrzavarában lesz része boldogtalanul és elégedetlenül, szenvedve. Kötődéseink feladásával azonban szertefoszlik hamis világunk és ráébredünk alapvető, belső igazságunkra, mely maga a Csend (ez nem zaj nélküli csend, sokkal inkább békés elsimultság) és az elégedettség, már ha ez egyáltalán szavak által leírható. A jelenleg rendelkezésre álló technikák, módszerek hiteles közvetítővel megerősítenek abban, hogy az erről való eredendő tudomásunk elegendő ahhoz, hogy merjük életünk alakulását rábízni a bennünk munkálkodó kreatív életerőre. Mielőtt valaki ezt félreértené, véletlenül sincs szó rest tétlenségről, hisz ez az Erő nagyon is aktív „alkotásra” buzdít.
