Agyunk a külvilágból érkező impulzusokat különböző módon dolgozza fel, értelmezi és tárolja el. A tárolás sematikus, hisz a folyamat felgyorsítása a cél, de sablonossága folytán pontatlan is. Új információk értelmezésekor pedig a gyors és hatékony feldolgozás érdekében a meglévő sablonokhoz hasonlítja az aktuális eseményt, jelenséget. Mivel a folyamat automatikus, legtöbbször tudatában sem vagyunk a működésének.
Az emberi tudatban a világról (fejben) tárolt kép vagy jelenség megnevezésére először Lipmann (1922), amerikai politikus, író használta a sztereotípia fogalmát, melyet a modern pszichológia is alkalmazni kezdett. Noha az egyén számára embercsoportokat képviselő sémákról van szó, melyek általánosító jellege miatt pontatlanok, és torz képet mutatnak, a kísérletek mégis azt bizonyítják, hogy ilyen módon több mindenre emlékeznek az emberek.
Felvetődik a kérdés, hogy a valóságtól eltérő, pontatlanul eltárolt emlékeink hogyan befolyásolják társas viselkedésünket. Miért maradhatnak fenn a sztereotípiák? Épp önbeteljesítő hatásuk miatt. Viselkedésünket ugyanis hajlamosak vagyunk ahhoz az elváráshoz igazítani, amilyen értelmezést egykor eltároltunk egy adott jelenségről. A rögzült elvárások idővel előítéletekbe fordulnak át és problémássá válnak abban a pillanatban, amikor a sztereotípiának ellentmondó valóságot nem vagyunk hajlandóak részleteiben megvizsgálni, és hibás elvárásainkat annak megfelelően felülírni, „kijavítani”.
A sztereotípiák nem csak saját tapasztalatból alakulnak ki, hanem társas tanulás útján is. A szociális viszonyulások pozitívan, negatívan, vagy akár semlegesen is befolyásolhatják a személyes meggyőződéseinket. Kutatások alapján megállapították, hogy létezik a folyamat során egy ú.n. „elsőbbségi hatás”, mely szerint viszonyulásunkat egy adott helyzetről nagymértékben befolyásolja, hogy milyen sémát rögzítettünk róla korábban. Pl. egy személlyel kapcsolatban hiába tároltunk el azonos számú pozitív és negatív információt, mégis az lesz számunkra erősebb, amit első találkozásunk alkalmával gondoltunk róla. A társas tanulás útján többek között nemi, szexuális, külső megjelenés, etnikai és szakmákról szóló területeken jöttek és jönnek létre folyamatosan sztereotípiák.
Már a fenti bevezető sorok is azt bizonyítják, hogy az előítéletek óhatatlanul is beépülnek a kollektív emberi tudattalanba és automatikusan működtetjük azokat még akkor is, ha sokan előítélettől mentesnek szeretnék tudni magukat. Értelemszerűen pedig az sem kerülhető el, hogy ne legyünk kitéve előítéleteknek. A továbbiakban káros következményekkel járó elvárásainkkal és azok lehetséges kiküszöböléséről fogunk foglalkozni.
A sztereotípiák szűkebb méretekben (család, párkapcsolat, különböző emberi viszonyok) személyes kapcsolatainkban is szerepet játszanak, de tágabb méretekben a társadalmi igazságtalanságok igazolását is szolgálják. Pl. gazdasági, politikai okok, konfliktusok olyan feszültségekhez vezethetnek, melyek az egyént arra kényszerítik, hogy agresszióját, frusztrációját áttolja egy olyan személyre, vagy csoportra, mely felelőssé tehető az illető elégtelen szociális helyzetéért. A „bűnbak” keresése tipikus sztereotípia-védelmező mechanizmus. Kutatások igazolják, hogy az emberek agresszivitásukat hajlamosak számukra antipatikus, vagy viszonylag gyenge csoportokra, egyénekre áthelyezni. Vannak emberek, akik belső bizonytalanságukat leplezve és önmagukat felmentve másokat kezdenek hibáztatni. Ezek a tekintélyelvű, önkényes személyiségek gyakrabban hajlamosak agresszivitásra és tele vannak előítéletekkel. Az előítélet a sztereotípiához hasonlóan egy leegyszerűsített nézetet kínál az embernek és ellenséges hozzáállást szül. Ennek oka az önigazolás szükségessége. (Nemcsak) Elliot Aronson, múlt századi amerikai pszichológus szerint igyekeznek az emberek önmagukat pozitív színben láttatni. Megfigyelhető, hogy ez az igény különösen akkor csúcsosodik ki, ha tetteinkért felelősséget érzünk, vagy ha a tetteinknek súlyos negatív következménye van. Így bárkivel kapcsolatos, vagy bármilyen társadalmi csoporttal szemben támasztott negatív előítéletünk segít meggyőzni magunkat eljárásunk igazságosságáról. Tulajdonképpen ehhez hasonló folyamat az is, ha egy embert vagy csoportot bűnbaknak tekintünk. A státusz és hatalom szükségletének felbukkanása óhatatlanul is együtt jár az előítéletek következményeként kialakuló társadalmi és egyéni hierarchia problematikájával.
Az emberek viselkedésére jellemző a fennálló társadalmi normákhoz való alkalmazkodás is. Az előítéletekkel terhelt magatartás kialakulásában játszik ez szerepet olyan módon, hogy amikor nincs konkrét információnk egy adott jelenségről, személyről vagy csoportról, de téves véleményeket meggyőződéssé teszünk, akkor ennek következményeképpen negatív elvárásoktól vezérelve kezdünk el viselkedni. Mitől függ, hogy valaki konform módon cselekszik? Fontos, hogy a többségi vélemény mennyire egybehangzó, hogy az ember mennyire kötelezi el magát előre a választása mellett, de függ a nyomást gyakorló csoport összetételétől is. A csoporthoz való erős érzelmi kötődés szintén meghatározó, de az is, hogy ha úgy gondolják, hogy a csoport szakértőkből áll. A konformitás akkor is fokozódik, ha az ember bizonytalan a cselekvés helyességét illetően. Ilyenkor hajlamosak vagyunk birka módjára a többi ember viselkedését követni.
Az előítéletek fokozatai:
– Szóbeli előítéletek
(csak verbális ítélkezés formájában nyilvánulnak meg)
– Elkerülés
(az előítéletes egyén kerüli a megítélt csoport tagjaival az érintkezést)
– Hátrányos megkülönböztetés, elkülönítés, koncentráció
(jogilag akadályozott a csoportok érintkezése (pl. a déli államokban, az 50-es években sem ülhettek le a négerek a fehéreknek fenntartott helyekre a buszon, vagy egy másik szélsőséges példa a gettókba, koncentrációs táborokba kényszerített csoportok esete)
– Fizikai agresszió, bántalmazás
– Üldözés és kiirtás
Mi lehet hát a megoldás? A tekintélyelvűséggel szemben a tekintélyellenesség vagy a demokratikus személyiségre jellemző szeretetorientáció, agresszivitás hiánya, a megértésre való törekvés. Az ilyen ember számára ugyanis fontos a társadalom által elvárt egészséges norma, társadalmi érték, és az egyenrangúság. Ehhez viszont az kell, hogy egyéni szinten felismerjük az előítéleteinkben lappangó hátrányokat és hajlandóvá váljunk nyitott, hasznot hozó módon megkérdőjelezni rögzült elvárásaink igazságát. Aki felismeri ennek hasznát, önvizsgálatot tartva, kiürítheti elméjéből a tévesen rögzült elvárásait.
Pozitív példák:
Az USA-ban végeztek kísérletek, amikor egyenlő pozícióba tereltek fehéreket és feketéket. Állami bérlakásokba költöztették őket egymás mellé, így a mindennapos konkrét együttélési tapasztalatok csökkentették az előítéletek igazságtalan következményeit. Furcsa, de igazán nehéz helyzetekben, mint például a háború, egy nemzet különböző csoportjai esetében is megfigyelhető az összetartás.
Ha úgy érzed, te is tárolsz olyan előítéleteket, melyek negatívan befolyásolják érzelmi állapotodat és megmérgezik személyes kapcsolataidat, szívesen segítek ezek feltárásában, megkérdőjelezésében és feloldásában.
