Kisgyermekként kíváncsian és lelkesen vizsgálgattuk önmagunkat és környezetünket. Önfeledten túrtunk bele ujjacskáinkkal az eső áztatta puha földbe és szívtuk magunkba fanyar illatát. Élvezettel tapasztaltuk meg a sarazás élményét, belefeledkeztünk a fűcsomók tövében szorgoskodó rovarok megfigyelésébe. Kutatási kedvünk kiapadhatatlan forrásává vált játékainknak. Ösztönösen éreztük, képesek vagyunk bármire és tiltások ellenére is kipróbáltuk magunkat mindenféle tevékenységben. Vadregényes bozótosból búvóhelyet varázsoltunk, megmásztunk göcsörtös ágú, magas fákat, melyek rugalmas ágain csücsülve büszkén tekintettünk alá barátaink és szüleink elismerő szavaira áhítozva. Tábortűz körül nyughatatlan késztetést éreztünk, hogy beletúrjunk a vörösen izzó, szikrázó parázsba és bóbiskolva bambultunk a lobogó tűz kék lángjába. Jéghideg patakvízbe gázoltunk és élveztük, amint a víz pirosra csípi bőrünket. Lihegve szaladtunk derékig érő, szélfútta toklászmezőn. Hanyatt dőlve zsenge fűszálat rágcsáltunk felhőnézés közben, vagy pitypanglabdát fújtunk és szurkoltunk, hogy a mi ejtőernyősünk jusson a legtávolabb. Kinyújtott nyelvünket hópelyhekkel csiklandoztuk, hófagyit készítettünk, majd aprópénzért eladtuk. Nem számított, ha körmünk alá kosz szorult és térdünk horzsolásoktól sajgott, hisz boldogok voltunk. A világ legegyszerűbb dolgai fantasztikus jelenetekké formálódtak képzeletünk segítségével. Egyszerre voltunk világot megmentő hősök és gonoszok, királyok és filmsztárok. Folyamatos mozgásban voltunk. Felvettük a természet ritmusát, vizsgálódtunk, felfedeztünk, láttunk, hallgattunk, szagoltunk, ízleltünk és tapintottunk mindent, mi utunkba akadt. Éltünk és hitünk a végtelen lehetőségekben állandó energiaforrásunkká vált.
Elfelejteni senki sem tudja, megélni azonban felnőttként már nem mindenki képes ezeket a fantasztikus érzéseket. Csalódások sorozatai formálhatatlan, megkeményedett szemléletmódot alakíthatnak ki, és akik nem hiszik, hogy a tehetetlenségen kívül létezik egyéb választás is, öntudatlan mozdulatlanságba merevedve önfeladásra kényszerítik magukat.
Bárhol is akadunk el, tudnunk kell, hogy a természet mindig segítségünkre siet. Egyszerűen csak kérnünk kell, bizakodón felé fordulni és meglátni azt, ami mindig is ott volt a szemünk előtt, csak éppen idővel elfelejtettünk róla tudomást venni. A bennünket körülölelő világ számtalan megoldást kínál. Nekünk csupán az a feladatunk, hogy a számunkra legmegfelelőbbet kiválasszuk.
A természet nem állandó. Folytonos mozgásban, alakulásban van és egyensúlyra törekszik. Az ember is a természet szerves része, így ösztönös igénye a mozgás. A szervezet működési folyamatai még pihenés, alvás közben sem állnak le. Automatikusan veszünk levegőt, s nem törődünk a szívverésünkkel, vérkeringésünkkel, de még az emésztésünkkel sem. Arra programozódtunk, hogy öntudatlanul is életben maradjunk. De vajon elegendő ez jó közérzetünk hosszú távú fenntartásához? A válasz a tudatos hozzáállásban keresendő. Öntudatlan testi folyamataink csupán a túlélést szolgálják. Olyan helyzetekben hasznos, mikor a tudatos énünket nélkülözni vagyunk kénytelenek. Életünk minőségének javításához tehát elengedhetetlen a tudatos ráhangolódás.
Szerencsére az emberiségnek ösztönös késztetése van belső harmóniájának megteremtésére és folyvást olyan módszerek után kutat, melyek a világ romboló hatásait ellensúlyozni képesek. Nemcsak a keleti/ázsiai kultúrák több ezeréves tapasztalatai, hanem modern világunk kutatásai is bizonyítják, hogy ezekre az automatikusan működő folyamatokra speciális testgyakorlással képesek vagyunk hatni és tudatos egészségmegőrzésre, vagy gyógyításra használni. A jelenleg alkalmazott keletinek nevezett rendszerek eredete azonban érdekes módon nem bizonyítottan a távol-keleten lelhető fel. Akadnak vélemények, melyek szerint ez a tudás egy ősi (atlantiszi) kultúrából ered és onnan terjedt el, mások azt állítják, hogy a mozgás- és az ezzel összefüggő tudatfejlesztő módszerek az emberiség történetével egyidősek. Tudományos kutatások során a világ legkülönbözőbb területeiről kerültek elő olyan tárgyi leletek, emlékek, rajzok és díszítő elemek, melyek arra utalnak, hogy az időszámítás előtti évezredek és évszázadok sumér, buddhista, viking, és keresztény kultúrái sajátos életszemléletet és világnézetet tükröző meditációs, tudatfejlesztő technikákat alkalmaztak.
Látható tehát, hogy a légzés- és mozgástechnikák a szellemi, lelki fejlődésnek, azaz egészségünknek olyan eszközei, melyek évezredek óta ismertek földünk bármely részén. Jóllehet az emberiség hosszú idő óta csupán technikailag fejlődik, melynek különösen a természeti környezet látja kárát, az ősi szakrális tudás még mindig fellelhető. Hermész Triszmegisztosz gondolatának felébresztése ismét időszerű. Az ember, a bioszféra, a Föld, a bolygók és az univerzum nem függetlenek egymástól, hanem egyetlen egységként kezelendők. Ennek felismerésére és tudatosítására ezek az eszközök tűnnek a legalkalmasabbnak és legkézenfekvőbbnek.